A gép elméletileg 2017 végére már elkészül, és valószínűleg gyorsabb lesz bárminél, ami eddig létezett.

supercomputerEzt a szuperszámítógépet akarják megelőzni – fotó: Xinhua News Agency / Getty Images

Összesen 19,5 milliárd japán jent, azaz mintegy 51 milliárd forintnak megfelelő összeget szán Japán a világ leggyorsabb szuperszámítógépének megalkotására. A mesterséges intelligenciára épülő felhőhálózat (AI Bringing Cloud, AIBC) körülbelül 2017 végére készülhet el.

A bivalyerős számítógép a tervek szerint 130 petaflops számítási kapacitással bír majd. A ma létező legnagyobb teljesítményű szuperszámítógép a kínai Sunway TaihuLight 93 petaflops kapacitással rendelkezik.

A rivális kínai szuperszámítógép érdekessége, hogy csak és kizárólag saját fejlesztésű chipek vezérlik, azt azonban még nem tudni, hogy a japánok mit fognak használni. A japán kormány kommunikációjából azonban az derül ki, hogy a szigetország szeretne függetlenedni az olyan amerikai nagyvállalatoktól, mint az Amazon, a Google vagy a Microsoft. Egyelőre ugyanis ezekhez a cégekhez fordulnak, ha nagyobb kapacitásra van szükség.

Az AIBC képességeit a különböző kutatások adatainak feldolgozásához használnák fel, a japán cégek lehetőséget kapnának rá, hogy gépidőt vásároljanak az AIBC működtetésével megbízott Speciális Ipari Tudományok és Technológiák Nemzeti Intézetétől.