Egy új tanulmány szerint az atomerőművek számítógépes rendszereit nem védik megfelelően, ez pedig potenciális veszélyforrás lehet. Mivel az atomerőműveket működtető rendszer nem kapcsolódnak az internetre, sokan úgy vélik ezért nem is lehet feltörni azt. Azonban ez koránt sincs így, ennek ellenére is történtek már behatolások.

atomerőmű védelem

Iránban például egy vírus segítségével bénítottak meg egy atomlétesítményt. A vírust valószínűleg egy fertőzött adathordozón juttatták be, a blokkoló programnak sikerült eljutni a belső rendszerekbe is, és megbénítani az egész létesítményt.

A legnagyobb gondot az jelenti, hogy biztonságosnak gondolják a meglévő rendszert, amiatt nem gondoskodnak a megfelelő védelemről illetve a dolgozóik felkészítéséről. Egy esetleges támadás esetén emiatt nem is tudnak elég gyorsan reagálni és megállítani a behatolókat. Ez azonban végzetes lehet egy atomerőmű esetében.