Súlyos fennakadás keletkezett a Deutsche Telekom német távközlési szolgáltató vezetékes hálózatában, a társaság hétfői közleménye szerint meglehet, hogy egy nagyszabású informatikai támadás miatt.

A fennakadás a szolgáltató nagyjából 900 ezer ügyfelénél jelentkezett, többnyire még vasárnap délután, a vezetékes telefon- és a vezetékes internetszolgáltatást, valamint a vezetékes internet csatlakozással elérhető televíziós műsorszolgáltatást érintette.

A fennakadás változatos hatásokat eredményezett: az ügyfelek egy része internetezni nem tudott, másoknál telefonálni nem lehetett, volt, ahol semmi sem működött, máshol időnként leállt, majd megint üzemelt az összes vezetékes szolgáltatás, míg más ügyfelek a szolgáltatás minőségének erőteljes hullámzását tapasztalták. Nem mutatott egységes képet a problémák előfordulásának földrajzi eloszlása sem.

telekomA Deutsche Telekom bonn-i székhelye – fotó: industrialiot5g.com

Mindennek alapján nem zárható ki, hogy "kívülről befolyásolták" bizonyos típusú routerek működését, aminek hatására a készülék nem tudott bejelentkezni a hálózatra – áll a Deutsche Telekom közleményében, amely szerint a router újraindításával érdemes megpróbálni orvosolni a gondot.

A társaság szakemberei egész éjjel dolgoztak, de nem sikerült megállapítani a fennakadás okát. A közlemény szerint egyelőre még azt sem tudják, hogy pontosan mely routertípusoknál fordul elő a meghibásodás. Az érintett ügyfelek száma hétfő délutánra nagymértékben csökkent.

A belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint a szövetségi kormánynak nincs értesülése arról, hogy állami intézményeket is érintett volna a szolgáltatás-kimaradás.