A informatikai és távközlési berendezések piacának elemzésével foglalkozó amerikai International Data Corporation (IDC) szerdán közzétett kimutatása szerint a hagyományos személyi számítógépekből 60,3 millió kelt el az idei első negyedévben, 0,6 százalékkal több, mint 2016 első negyedévében.

pcÖt éve estek az eladások – fotó: pixabay.com

Az első negyedévi értékesítési adatok amellett, hogy rácáfoltak az IDC 1,8 százalékos csökkenést kilátásba helyező prognózisára, a hagyományos kivitelű számítógépek (asztali, munkaállomás) piacán 2012 első negyedéve óta első alkalommal mutatták ki az eladások növekedését.

A piaci folyamatokat az idei első negyedévben is nagyjából ugyanazok a tényezők határozták meg, mint 2016 második felében: a nagyobb vendorok a memória-áramkörök árának további emelkedésétől tartva növelték beszerzéseiket, valamint növekedtek a vállalati szektor beszerzései. A keresletnövekedés elsősorban az iparosodott régiókra volt jellemző, az Egyesült Államok kivételével, de ott is minimálisra zsugorodott a csökkenés mértéke.

Jay Chou, az IDC szakértője szerint a hagyományos személyi számítógépek forgalma harminc százalékkal csökkent ugyan a 2011-es csúcshoz képest a különféle kiviteli formák által támasztott konkurencia és a készülékek növekvő élettartama miatt, mostanra viszont már sokkal inkább a csak készülékcsere elhalasztása vált jellemzővé, a más kiviteli formára való átállás nem.

Miközben a vállalati szektorban már érzékelhető egy készülékcsere-ciklus beindulása, a lakosságra ez még kevésbé jellemző. A számítógépes játékok üzletágában viszonylag erőteljes kereslet tapasztalható, de a táblagépek és az okostelefonok piacának a telítődése is a számítógép-kereslet stabilizálódásának az irányába mutat – mondta.

  • A hagyományos személyi számítógépek piacán a vezető szerepet 2013 első negyedéve után első alkalommal ismét a HP Inc. szerezte meg: eladásai 13,1 százalékkal 13,143 millióra nőttek, piaci részesedése a 2016 első negyedévi 19,4 százalékról 21,8 százalékra emelkedett.
  • A Lenovo 12,322 millió, az előző évinél mindössze 1,7 százalékkal több PC eladásával a második helyre csúszott vissza. Piaci részesedése 20,2 százalékról 20,4 százalékra emelkedett.
  • A harmadik helyen 9,573 millió PC eladásával a Dell állt az első negyedévben. A cég eladásait 6,2 százalékkal növelte, piaci részesedése pedig 15,0 százalékról 15,9 százalékra emelkedett.
  • A negyedik helyen az Apple áll 4,201 millió, az egy évvel korábbinál 4,1 százalékkal több személyi számítógép eladásával. Az Apple 7,0 százalék piaci részesedésre tett szert 6,7 százalék után.
  • Az Acer 4,121 millió személyi számítógépet értékesített, 2,9 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél. Piaci részesedése 6,7 százalékról 6,8 százalékra emelkedett.
  • Az összes többi személyiszámítógép-gyártó együttesen 16,967 millió készüléket értékesített, 11,4 százalékkal kevesebbet a tavalyinál. Piaci részesedésük 31,9 százalékról 28,1 százalékra zsugorodott.