A világ tőzsdéin jegyzett cégek közül a Tencent kínai internetes vállalat piaci tőkeértéke csökkent a legnagyobb mértékben az idén eddig, a számítások szerint 214 milliárd dollárral.

tencentIllusztráció – fotó: Yu Nakamura

A Tencent részvényének kezdő árfolyama a 2004. évi hongkongi tőzsdei bevezetéskor 3,7 hongkongi dollár volt (1 hongkongi dollár 36,19 forint), majd idén január 26-án érte el történelmi csúcsát, a 476,60 hongkongi dollárt – emlékeztetett kedden a Bloomberg hírügynökség. Kedden a hongkongi értéktőzsdén 1,7 százalékos gyengüléssel, 293,80 hongkongi dolláron zárt.

A Tencent részvényára február óta kezdett el csökkenni, részben azért, mert a piacokon felerősödött vélekedések szerint a Tencent és több más technológiai óriás részvénye jelentősen felülértékelt. Ezek után márciusban a Tencent arra figyelmeztetett, hogy az idei évre tervezett agresszív beruházások csökkenthetik a nyereségét. A vállalat aktívan fektet be olyan területeken, mint videojátékok, szórakoztatás, önvezető járművek vagy éppen a mesterséges intelligencia.

Olaj volt a tűzre márciusban, hogy a Tencent egyik legrégebbi befektetője, a Naspers dél-afrikai holding mintegy 11 milliárd dollárért adott el részesedést. A Tencent augusztusban azt közölte, hogy az idei második negyedévben 2 százalékkal csökkent a profitja éves szinten. A cégnél 13 éve nem volt példa nyereségcsökkenésre.