Hátrányos helyzetű magyar fiatalokat segít a Google
2017-03-14 16:30:15
Hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeit akarja javítani a Google 87 millió forintos támogatásával induló Kódklub projekt
Hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeit akarja javítani a Google 87 millió forintos támogatásával induló Kódklub projekt
A januárban indult program többek között a műszaki tudományterületeket is érinti, például a műszaki tudományokat, valamint az informatikát és a környezetipart.
A járműipar "magához tért", 8 százalék fölötti növekedést produkált, a készjármű kibocsátás 3,9 százalékkal bővült, az alkatrészgyártás 11 százalék felett volt.
A márka az elmúlt évek alatt a legnagyobb darabszámban eladott személyautók egyike volt Magyarországon, ahol már csaknem 500 ezer Opel fut az utakon
A feldolgozóipari export 15 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 4,4 százalékkal növekedtek. A villamosberendezések kivitele is 8,1 százalékkal és a gépexport is 25,5 százalékkal nőtt.
A véleménykérés folyamatos beadási határidővel benyújtható.
Öt magyar innovatív vállalkozás vehet részt a világ egyik legnagyobb startup fesztiválján, az egyesült államokbeli Austinban szervezett South by Southwest (SXSW) Interactive-on a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programjának közreműködésével.
Izraeli termékfejlesztési programon vett részt a Google LaunchPad accelerátor programjának első magyar résztvevője, a Miutcánk.hu nevű startup vállalkozás.
A GlaxoSmithKline, a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari cége újabb jelentős, mintegy 18 milliárd forintos beruházást hajt végre Gödöllőn, amelynek köszönhetően 104 új munkahely jön majd létre.
Az előző évinél nagyobb árbevétellel és nagyobb adózott nyereséggel zárta a 2016-os évet a brazil Embraer repülőgépgyártó.
Az építési engedélyek birtokában akár már májusban megkezdheti az internet hálózat kiépítését az Opticon Kft. a kecskeméti, a szolnoki és a siófoki járásban – tájékoztatta az MTI-t a projektvezető.
Májusban teszik le a zalaegerszegi, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas járműipari tesztpálya alapkövét, amelyhez kapcsolódva Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között is "okos" autóútként épül meg az R76-os gyorsforgalmi út.
A 400 négyzetméteres magyar pavilon a jövő mindennapjainak magyar fejlesztéseit egy elképzelt otthon tereiben mutatja be, ahol a látogatók működés közben próbálhatják ki azokat.
A jövőben is részt kíván venni a szakképzést segítő nemzetközi programokban az Ipartestületek Országos Szövetsége a visegrádi országokbeli és német szervezetekkel közösen – mondta a szövetség elnöke pénteken Bátaszéken.