Új vezérigazgató került a Kulcs Soft Nyrt. élére
2017-02-21 14:00:24
A számlázó-, illetve készletkezelő programokkal foglalkozó magyar cég, a Kulcs-Soft Nyrt. élére új vezérigazgató került.
A számlázó-, illetve készletkezelő programokkal foglalkozó magyar cég, a Kulcs-Soft Nyrt. élére új vezérigazgató került.
A British Telecommunications tavalyi évben indított átfogó, háromoldalú együttműködést a Debreceni Egyetemmel és Debrecen városával, amelyben a cég többek között középiskolák és az egyetem informatikai eszközparkjának frissítésével, egyedülálló ösztöndíjprogrammal, üzleti kompetenciák fejlesztésével, valamint üzleti nyelvi oktatási programmal vesz részt.
Hétfőn üzemzavart észleltek az Ügyfélkaput használni kívánó adózók. Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárása során figyelembe veszi, amennyiben az ügyfelek önhibájukon kívül esnek késedelembe – tette közzé az adóhatóság honlapján.
A robotok nem fizetnek személyi jövedelemadót és társasági adót sem, ezáltal pedig igazságtalan előnyökhöz jutnak az emberekkel – véli Bill Gates, a Microsoft informatikai óriásvállalat társalapítója.
A kiállításnak otthon adó AutoMobil és Tuning Show-ra ellátogat a kecskeméti Mercedes gyár igazgatója és az üzem tanműhelyének több diákja is, akik az általuk tervezett és épített egyedi autókat mutatják be.
Az elsősorban vezető nyugat-európai kozmetikai cégeknek tubusokat gyártó és exportáló vállalkozás 2015. évi 4,8 milliárd forint árbevételét tavaly 7,1 milliárdra növelte, az idén pedig további 12 százalékos forgalomnövekedéssel számolnak.
A Graphisoft Park SE 2016-ban 3,172 millió euró nettó nyereséget ért el, az előző évinél közel 200 ezer euróval többet.
Az ABB kapta a megbízást a nagy- és középfeszültségű villamossági termékek és rendszerek szállítására, a Tisza-TK Projekt Kft tiszapüspöki gabonafeldolgozó üzeme számára.
A Telenor Magyarország a szervezet átalakításáról és csoportos, várhatóan 100-120 fős létszámcsökkentésről döntött.
Több mint négyszázmillió forintos beruházással új üzemcsarnokot épít a Tolna megyei Tamásiban autóipari alkatrészgyártáshoz a Fémvillszer Lakatosipari Kft. – közölte a móri székhelyű cég hétfőn az MTI-vel.
Ünnepélyes keretek között írták alá 2017. február 16-án Brüsszelben a H2020 program Teaming pályázatának 10 nyertes projektjének képviselőivel a támogató szerződéseket, köztük a két magyar vezetésű projektét is, termelésinformatika és -irányítás, továbbá orvostudományi kutatások területén.
Mintegy 5,3 milliárd forintból bővíti szolnoki gyárát az F. Segura Hungária Kft., a kormány 680 millió forint támogatást nyújt a spanyol járműipari alkatrészgyártó újabb fejlesztéséhez.
Tavaly 6,6 százalékkal csökkent a táblagépek világpiaci forgalma és az idén is hasonló mértékű csökkenésre lehet számítani a Trendforce piackutató vállalat elemzése szerint.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban összesen 38,8 milliárd forintnyi összegre rúg a három új pályázat értéke.