Több mint 400 millió forintért bővíti dunaújvárosi gyárát a Momert Zrt.
2018-01-18 09:30:24
A dunaújvárosi Momert Zrt. 191,4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással mintegy 430 millió forintért bővíti gyártókapacitását.
A dunaújvárosi Momert Zrt. 191,4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással mintegy 430 millió forintért bővíti gyártókapacitását.
Zalaegerszeg térségében 33 települést kiszolgáló, szupergyors internetezést lehetővé tevő hálózatot épít a Magyar Telekom és a Tarr Kft. konzorciuma, a beruházásra több mint 1,1 milliárd forint támogatást nyertek.
Az IT-biztonsági veszélyek elleni védekezés költsége jelentős, kétszámjegyű növekedést ért el tavaly, ugyanakkor a fenyegetések száma is nőtt – hívta fel a figyelmet a Novell Magyarország keddi közleményében.
Négy hónap alatt három befektető jelezte gyárépítési szándékát Miskolcon, amelyekkel összesen nyolcszáz új munkahely jön létre, ez a befektetési hullám pedig tovább pörgeti a város gazdaságát – mondta Kiss János alpolgármester kedden Miskolcon sajtótájékoztatón.
A járműkövető rendszerek fejlesztésével foglalkozó WebEye Telematics Group a következő 5-10 évben jelentős átalakulást prognosztizál a logisztikai iparágban.
A hagyományos kivitelű személyi számítógépek (PC) értékesítése hat éve első alkalommal a tavalyi negyedik negyedévben emelkedett az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat pénteken közzétett felmérése szerint.
Partnerségre lép az LG Electronics (LG) és a vezető globális autógyártók által felvásárolt, digitális térkép- és helymeghatározási szolgáltatásokat nyújtó HERE Technologies.
Negyven emberrel működő, a közép-európai régiót kiszolgáló kiberbiztonsági központot hozott létre Budapesten Cyber Intelligence Centre (CIC) néven a Deloitte – tájékoztatta az MTI-t a könyvvizsgáló cég hétfőn.
A londoni BETT (British Educational Training and Technology) Show-t, kiállítást és vásárt 1985 óta rendezik meg.
Az osztrák tulajdonú Ada bútorgyártó konszern 5,2 milliárd forintos beruházással bővíti magyarországi termelését, ehhez a magyar kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, a beruházási érték 20 százalékát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A légitársaságok között elsőként a KLM mesterséges intelligenciával válaszolja meg az ügyfelek kérdéseit a Twitteren, a Messengeren és a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatásban.
SecOps Europe címmel IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten január 24-25-én, a nemzetközi rendezvényre a szakma legjobbjai érkeznek – közölte a program fő szervezője, a BlackCell IT Security hétfőn az MTI-vel.
A téli síszezon tovább növeli a külföldi mobilinternet-használatot, és nőhet azoknak az aránya is, akik új belépők a mobilnetjüket az EU-ban külföldön is használók között – áll az eNet és a Magyar Telekom internetgazdaságról szóló legfrissebb, MTI-nek küldött reprezentatív kutatásában.
Alekszej Kolesznyik üzletember az első magánszemély, aki Oroszországban erőművet vásárolt a kriptodeviza-bányászathoz – közölte a Kommerszant című gazdasági napilap pénteken.