Elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön
2017-05-30 08:15:31
A százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre.
A százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre.
A beruházások volumene az idei első negyedévben 34,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakát. A legnagyobb mértékben a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása területén nőtt a fejlesztések száma.
Hírportálunk történetének első, április elején indult nyereményjátékára több mint egy hónapig lehetett jelentkezni. Szerkesztőségünk május 19-én kisorsolta szerencsés nyertest.
A British Airways vezérigazgatója szerint áramellátási hiba okozhatta a légitársaság számítógépes hálózatának szombati összeomlását, amely miatt a cég összes járatát törölte két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken.
Az ABB sikeresen befejezte az olasz Consortzio di Bonifica Veronese (CBV) közüzemi vízmű vállalattal közösen végzett kísérleti projektjét, amelynek célja, hogy az ABB felhőalapú platformjának, az ABB Ability™ Electrical Distribution Control System (EDCS) alkalmazásával jelentősen lerövidítsék az üzem karbantartási idejét, és csökkentsék az üzemeltetési költségeket.
Nem nyújt már abszolút védelmet a bűnözőkkel szemben az internetes bankolás során a tranzakció igazolására szolgáló sms-üzenet küldése abban az esetben, ha előzőleg az ügyfelek legalább egy súlyos biztonsági hibát elkövettek, például illetékteleneknek adták meg adataikat – tájékoztatta pénteken közleményben az MTI-t a G Data német kiberbiztonsági vállalat.
A magyar-ukrán közös területfejlesztést elősegíteni hivatott együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) és a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) szombaton Ungváron, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) üléstermében tartott fórum alkalmából.
A kínai Lenovo forgalma emelkedett, nyeresége pedig csökkent a vállalat 2016/17-es pénzügyi éve negyedik negyedévében éves összehasonlításban - derül ki a vállalat MTI-hez csütörtökön eljuttatott jelentéséből.
Átadták az évek óta nem termelő hejőcsabai cementgyár, mostani nevén HCM 1890 Kft. évi 40 ezer tonna kapacitású mészhidrát üzemét pénteken, a beruházás magántőkéből valósult meg, ennek értékről nem adott tájékoztatást Kálmán János cégtulajdonos.
Képzésekkel is segíti a kormány a kis- és közepes vállalkozások munkavállalóinak digitális fejlődését, az európai uniós forrásokból megvalósuló támogatásokra a kkv-k folyamatosan pályázhatnak – mondta Cseresnyés Péter Budapesten.
Több mint százmillió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány a nagyvállalati beruházási támogatás keretében a Karsai Alba Kft. 286 millió forintos kapacitásbővítő fejlesztéséhez – közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Székesfehérváron.
Az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. 1 milliárd forint összköltséget meghaladó innovációs fejlesztés keretében gépjárművekbe utólag beszerelhető eCall fedélzeti eszközt és kommunikációs rendszert fejleszt, amihez 678,85 millió forint uniós támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban.
Leletekben gazdag környékre épült az ország egyik legnagyobb autógyára, emiatt a bővítését megelőzően régészeti feltárásokat is végeznek.
Júniusban útjára indulhat a Digitális jólét program 2.0, és még idén az okosváros-fejlesztéshez kapcsolódóan legalább öt-hat kísérleti, úgynevezett pilotprojektet akarnak elindítani – közölte a programért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön a témában rendezett budapesti konferencián.