A Giant Global Group 15 milliárd forintos beruházással kerékpárgyártó üzemet épít Gyöngyösön – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a tajvani cég beruházásáról szóló sajtótájékoztatón.

bcklIllusztráció – fotó: Shutterstock

Magyar Levente tájékoztatása szerint az új üzemben évente 1 millió kerékpár készülhet. Hangsúlyozta, hogy a csaknem fél évszázada alapított cég befektetése a magyar munkaerő iránti nemzetközi bizalmat jelzi. A Giant előtt az idén már több ázsiai vállalat választotta Magyarországot, tavaly pedig minden eddiginél több, csaknem száz befektető érkezett a szomszédos kontinensről több száz új munkahelyet teremtve, és csaknem 4 milliárd euróval gyarapítva a magyar ipari kapacitást – jegyezte meg az államtitkár. 

Magyar Levente hangoztatta, hogy az új gyöngyösi üzem nem csupán gazdasági hatásai miatt jelentős, hanem azért is, mert a kerékpározás terjedéséhez és a kerékpárutak kihasználásához hozzájárulva az életmódváltást támogatja. Ebben a folyamatban – hasonlóan más országokhoz – az állami tisztviselőknek is példát kell mutatniuk – tette hozzá.

Bonnie Tu, a Giant Global Group elnöke hangsúlyozta, hogy Európa nem csupán a kerékpáros közlekedés bölcsője, hanem egyúttal a kerékpárok legfontosabb piaca. Magyarország a kontinens központjában fekszik, rendelkezik a termeléshez szükséges ipari alapokkal és képességekkel, a gyárat befogadó Gyöngyöst pedig a közlekedési kapcsolatai teszik alkalmassá a beruházásra – magyarázta. Az új üzem termékei Kelet-Európa országaiba kerülnek – közölte vállalat vezetője. 

A tajvani központú Giant Global Group a világ legnagyobb kerékpárgyártójaként évente 5 millió kerékpárt ad el a világ több mint 50 országában. Tajvan és Hollandia mellett Kínában is működtet gyárat.